2015. nov 10.

Szilánk

írta: Kristóf Tarnay
Szilánk

„- Tudja, igazgató úr, ebben most tényleg nem a Pista a hibás. Az igaz, hogy egy futball labdával berúgta az igazgatói iroda ablakát, de ebben most tényleg nem ő a ludas. Tudja, kérem, az úgy kezdődött, hogy a kormányzat hozott egy rendeletet, miszerint minden áldott tanítási nap kell legyen testnevelés óra az oskolában. Föl is vettünk három kollégát, most már nem én vagyok egyedül szakmabeli itt az iskolában. A faluban mindenki tesitanár akart lenni, egyszerűnek tűnt, de hát el kell azt végezni. No de azt tudtuk, hogy még egy tornatermet nem tudunk hozzája építeni az iskolaudvarhoz.

Szóval két lehetőségünk volt. Lejött a tankerülettől az Aranka néne, akit a pedagógusok beosztása és méretes termete okán csak Tank Arankának gúnyolnak, és fölvázolta, hogy lehet kérem úszni, korcsolyázni, amit csak elképzelünk. Mi persze nagyban bólogattunk néki úri díszben, de közben tudtuk, nincs erre pénz, honnét is volna. Így maradt hát a másik lehetőség: megmutatták nekünk, miként lehet az iskola folyosóján órát tartani. Nos, ehhez mondhatjuk, már csak hozzátoldotta a miniszterelnök azon javaslatát, hogy kötelezővé teszi a futball oktatást ezen felül es minden deáknak. No, aztán ugye amikor három futballcsapatnyi gyereket az igazgatói irodába torkolló folyosón igyekszem a 11-es rúgására megtanítani, az olykor veszélyt jelenthet az itt elhelyezett ablakfelületekre nézvén. De ezért kérem, semmiképp sem a Pistit vonja felelősségre. Hanem írjon egy levelet a Klebelsberg központba, amit ugye csak önnek szabad, kérjen új ablaküveget, és egyúttal javasolja nekik a törvények átgondolását annak érdekében...
- Tudja mit, Dominik? Nem is olyan nagy ez a törés. Nem is oly nagy. Meg aztán amúgy is maradt még felesleges pénzünk az alapítvány számláján..."

Szólj hozzá