Képblog Archívum (2015, volt Nolblog)

A Nolblogról átpakolt bejegyzések

2015. jún 26.

Dobozok

írta: Kristóf Tarnay
Dobozok

Na, akkor kezdjük azzal, hogy én gyűjtöm a dobozokat. Üdítős, energiaitalos, ilyesmi. Van úgy kicsit több mint száz, ezért az ismerőseim és a rokonaim többsége már nettó hülyének néz, de aki fölmegy az arckönyvre, és rákeres a dobozgyűjtők itthoni csoportjára, láthatja, van, akinek több ezer kannája van - ahogy ott szokták mondani az angol can szó analógiájára.

Nos, tehát én dobozgyűjtő vagyok. Szeretem is az italokat. A kólát különösen, bizonyos energiaital márkákat is (mindkettőből egyébként a chipsadó ellenére Tiszát lehetnek rekeszteni - én tiszai gyerekként így mondom). Azonban egyiket sem azért szerettem meg, mert szép volt a doboza. Van persze, amelyik finom is, és jól is néz ki, na de ez nem mindig jár együtt. Így ...

Tovább Szólj hozzá

trafik nemzeti Bagó mutyibolt

2015. jún 21.

Születésnapomra

írta: Kristóf Tarnay
Születésnapomra

Most voltam 18. persze már jó rég elhatároztam, hogy a nagy napon majd bemegyek egy nemzeti dohányboltba. Egy barátommal ki is találtuk, hogy be kéne menni, venni Népszavát, de az nem volt, meg nem is akartam minden pénzem otthagyni a mutyiboltba. De azért ott lobogtattam a személyim, pontosabban a diákom.
Majd elkérik. Nem tették. Sőt szerintem ha láthatóan ott a kezedben, már meg sem kérdik, elmúltál-e már 18. Bár lehet, ha elkérik, kiküldenek. Ismerősömet állítólag nem szolgálták ki, arra hivatkozván,
Nem tudják hány órakor született.
Mindegy. Állok sorban. Ekkor meglátok magam mellett két kisgyereket egy apukával (ma egyébiránt apák napja van). Egész szürreális élmény volt, kezdtem magam egy normális országban érezni, ahol ...
Tovább Szólj hozzá

2015. jún 17.

Nem sikerült

írta: Kristóf Tarnay
Nem sikerült

Ahogyan előző írásomban linkeltem, még a régi blog oldalamon írtam jóval a kormány xenofóbiájának kezdete előtt egy véleménycikket , melyben azt írtam, a menekültkérdés megoldásának megtalálásához egyszerre kell racionálisan és emberségesen gondolkodni. Talán túl nagy dolog volt a Fidesz-kormánytól ezt várni. Sajnos egyik sem sikerült.

Kvótarendszer? Valós, érdemleges konzutáció? Megoldottuk meg a menekültek ügyét. Vasfüggönnyel lezárjuk a határainkat. Ennyi telik tőlünk.

Magyarország persze egy befogadó ország - ha te történetesen egy gazdag bankár vagy mondjuk, és sok pénzt hozol ide. Ha meg szegény vagy, és segítségre szorulsz, akkor fityiszt mutatunk neked. Az Index coubjánál semmi nem foglalja jobban össze a ...

Tovább Szólj hozzá

Orbán Vasfüggöny Menekültek

2015. jún 16.

Keresztények, demokraták

írta: Kristóf Tarnay
Keresztények, demokraták

„A baloldal felelőtlen, Magyarország-ellenes propagandát folytat, amikor meg akarja akadályozni, hogy a kormány megvédje a magyar embereket a kontroll nélküli bevándorlók tömegétől.”

- ezt Semjén Zsolt, Magyarország legnépszerűbb kereszténydemokrata pártjának vezetője mondta egy sajtótájékoztatón. Nem is akarnék azon ironizálni, hogy még mindig keressük Columbo feleségét, a jetit, és a KDNP-szavazót, hiszen bár én ismerek fideszest, jobbikost is, KDNP-st azt nem, na de kérem, hát ugyebár keresztény (neki tyén, de mindegy) ország vagyunk, ezt már szeretett vezérünk is megmondta, aztán itt hatalmas a jogállam, szóval persze, hogy a lelke mélyén bizony mindenki KDNP-s, csak nem meri bevallani, mert tiltja a Soros Gyuri.

Ahogyan a ...

Tovább Szólj hozzá

2015. jún 12.

Kellemesen csalódtam

írta: Kristóf Tarnay
Kellemesen csalódtam

Tegnap egy cikkemhez levelet írtam az MTVA sajtóosztályának. Nem tudtam, mire számítsak azok után, amit például az Indexnek reagáltak.

Ehhez képest azt kell mondjam, kellemesen csalódtam. Három órán belül elolvasták, és korrekt választ kaptam.

Meggyőződésem, hogy a két választ nem ugyanaz a személy írta. Én őszintén szólva sosem voltam az, aki szeretett általánosítani például a közmédiában dolgozók munkájával kapcsolatban.

Tudom, hogy az M1 olyan, amilyen (akkor, amikor), politikailag elfogultak, a hírműsor sokszor ugyebár tragédia, ugyanakkor úgy gondolom, sok rendkívül értékes munkát végző embernek is helyet adnak. (Persze van, hogy valakivel készítesz egy interjút, és a felét visszavonja, de ez egy más kérdés.).

Nos, ...

Tovább Szólj hozzá

levél köztévé mtva

2015. jún 05.

Elképesztő - ismét

írta: Kristóf Tarnay
Elképesztő - ismét

Az a baj a politikával, hogy ha az ember egy aprócskát is tájékozott, akkor már hajlamos elbízni magát. Azt hiszi, őt már semmi sem lepi meg, neki már nem tudnak újat mutatni, őt már egyetlen Orbán, Gyurcsány, Vona, Szanyi, Deutsch, Lázár, etc sem lepi meg.

Aztán mégis. Orbán az egyiptomi elnökkel találkozott. Néhány tiszteletkör, tiszteljük az iszlámot. Idáig ez rendben is volna, bár nem tudom, hol van ez a mindenkit terroristázó menekült-politikához képest, de most következetességet már tényleg ne akarjunk az Orbán-kormánytól.

Jó, ez csak lazán vág ide, de azért kirakom ide is // Tumbli-oldalam

Jó, ez csak lazán vág ide, de azért kirakom ide is // Tumbli-oldalam

De amit ezt követően mondott, ha ez a mindenegyben blog lenne, azt mondanám, azon mindenki meglepődött. Legalábbis én nagyon. Hogy mi ...

Tovább Szólj hozzá

konzultáció nemzeti Orbán Magyarország Egyiptom Diktatúra Diplomácia

2015. máj 21.

Az Instagramon lenni jó

írta: Kristóf Tarnay
Az Instagramon lenni jó

Ezt nem én mondom, hanem az MTVA, amiről később. Egyszerűen csak megmozgatta a fantáziámat, hogy az Instára ugye csak mobilról lehet posztolni, gépről nem, szóval lelki szemeim előtt a Kunigunda utcai nagy tévészékhéz egyik zegzugos termében ott áll Rákay Phillip, aki miután már A Dal hiányában keletkezet űr miatti unalmában előkapja a maga kis iPhone-ját (6 plus!), azután odaáll valamelyik kivetítő elé a hiper stúdióban,és elkiáltja magát: "Lesz instagramunk!" És már megy is a kamera app, a felvétel végére aztán klasszul bemontírozza a vállalati CMS-ről leszedett vállalati logót. Úgyhogy ezekből születik valami ilyesmi:

Tovább Szólj hozzá

2015. máj 14.

Ki a csuda az az Orsi?

írta: Kristóf Tarnay
Ki a csuda az az Orsi?

- Orsinak új száma van?
- Nem, új telefonja van... de ilyen régi, nyomogatós.
- Ki az az Orsi?...
Négy nyolcadikos fiatal beszélget a buszon, jó koedukációs két fiú-két lány felállásban.
- Orsi osztálytársunk.
- Nem nagyon hallat magáról mostanában.
- Csendes lány.
Az egyik srác relatíve jó érdekérvényesítő képességekkel rendelkezik, mert mire ketten leszállnak, már ott is ül a mellett a lány mellett, akit már előtte is feltűnően figyelt.
Kicsit később látjuk, hogy a leánynak iPhone-ja van, egy szép, fehér tokkal.
Hej, ki, de tényleg, ki a csuda lehet az az Orsi?
A te mobilodon nem fut el a legújabb oprendszer? Ki a csuda az az Orsi? A te cipőd Nike? Ja, hogy a másik felére az van írva, hogy Adidas? Ez biztos, eredeti.
Orsi. Én Téged ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása